Szanyi viselet

A népviselet#

Az öltözködés az életmód meghatározó eleme. Az önellátó paraszti gazdálkodás a viselet alapanyagainak megtermelésére, elkészítésére rákényszerítette használóit. A lent, a kendert megtermelték, megfonták, megszőtték, gyakran a bőrt is maguk állították elő, mindezzel hozzájárultak a sajátos háziipar kialakulásához is.
A vászon, a selyem, a brokát és a különféle, bonyolultabb technikával készült, egyéb szövetet, a lábbeliket - a bocskor kivételével - cserekereskedelemben vagy az árutermelés fejlődési ütemének megfelelően pénzért szerezték be. A házilag készült termékek előállítása rengeteg munkába, a gyári termékek sok pénzbe kerültek. Ezért viseletük darabjait megkímélték, a tartósabbakat az örökség részeként kezelték. Egy-egy darab néha generációkat is kiszolgált.
A szanyi viselet is a megélhetésért folytatott küzdelemben a vagyoni helyzet alakulásával kölcsönhatásban jött létre az önellátó, később az önellátást feladó társadalmi csoportok, az azokat alkotó egyének tevékenységének eredményeként, jelölve a csoporthoz való tartozásukat és abban betöltött szerepüket. A szanyi mellett a Rábaköz népviseletéből a kapuvári, és a Csornai viselet igényességét, művészi értékét kell kiemelni. A női viselet anyaga, színvarázsa méltán nyerte el mindenki tetszését. Az alsóruhák házi vászonból készültek. A hétköznapi viselet egyszerűbb, általában karton anyagból készült, illetve a kelmefestés- és mintázás elterjedésével kedveltté váltak például a Csornai kékfestőműhely termékeiből készült, ún. kékfestő viseletek.

A szanyi viselet#

A szanyi viselet nem túldíszített. A takarékosság és a jó ízlés ötvözete. Markánsan hangsúlyozza a nemi és státuszbeli hovatartozást. A "dologté népi" viselet alkalmazkodik a napi munkához, az ünnepi az ünnep méltóságához. Az iparosodás folyamata, a polgári és nyugati divat hatások sajátos irányt szabtak fejlődésének egészen a "kivetkőzés" folyamatának befejezéséig. Rábaközi, szanyi karakterét ezek a hatások érintetlenül hagyták. A divat mellett az 50-es évek nyomora arra ösztönözte a lakosságot, hogy megváljon népviseletétől. A legszebb darabokat "gyűjtők" vásárolták fel. Nagy részüket - a modern anyagok megvásárlására pénzük nem lévén - elbontották, átalakították. A lakosság hagyománytisztelő része azonban emlékként, másrészt vagyoni értékként, ha nem is nagy, de a rendszer rekonstrukciójához éppen szükséges mennyiségben jelentős darabjait megőrizte a "ládafiában".
A viseletet ma is hordják a Bokréta Néptáncegyüttes táncosai

A női viselet#

A nők öltözködési szokásait a szerep, a státusz hagyományozódott, íratlan szabályainak betartása mellett az alkalom is befolyásolta.

Hétköznapok viselete#

A hétköznapi, az ünnepi öltözködés szokásrendjén belül az átöltözés gyakoriságát a napi munka is megkövetelte. A kora reggeli munkához - az állatok ellátásában való részvétel, a fejés - viseltesebb, egyszerűbb ruhát öltöttek. A reggeli miséhez, a faluban végzendő ügyes-bajos dolgok intézéséhez már át kellett öltözni. Az ebédhordás, mely az év nagy részében - főleg kampánymunkák idején - napi teendő volt, gondos külső illett, hiszen a férfi lakosság nagy része a határban dolgozott és ugyancsak megmustrálta az ebédhordó menyecskéket.
Ünnepi viseletükben az ünnep jellegének igyekeztek megfelelni. Megkülönböztettek félünnepeket (nem parancsolt ünnepek), melyeken olcsóbb, színes anyagokból készült viseletet öltöttek, mert nem illett túlöltözni, nagyünneplőt viselni.

Nagyünnepi viselet#

Nagyünneplőjüket csak parancsolt ünnepeken vették fel (a vasárnap is parancsolt ünnep), melyek drágább anyagokból, selyemből, bársonyból, brokátból, később a textilipar fejlődése során egyre könnyebben hozzáférhető, finom szövetekből készültek. Ahogy az ünnep liturgiája a misét celebráló paptól megkövetelte az ornátus színének megválasztását, viseletük színével ők is igyekeztek ennek megfelelni. Legnagyobb egyházi ünnepeiken, mint a húsvét, a karácsony feketébe, a fiatalabbak sötétkékbe öltöztek. Kedvelt színük volt a bíbor. Háromféle árnyalatát hordták, mint a kék-bíbor, a lila-bíbor és a piros-bíbor. Pünkösdkor a sok bíbor színtől a templom pünkösdi rózsás virágos kertként pompázott. A módosabbak különleges színeket is megengedettek maguknak, mint a "tabák" (dohány) szín. Egy-egy ünnepi viseletre egy tehén árával megegyező összeget kellett áldozni. Nem csoda, hogy generációról-generációra szállt örökségként.

Félünnepek, bálok viselete#

Vasárnapi korzózáshoz, bálokon szívesen használtak fehér színű, néha apró virágmintás ruhát, melyhez félünnepi viseletükhöz hasonlóan cakedlivel vagy csipkével szegett színes, színjátszó anyagból készült kötényt kötöttek. Vállukon-mellükön át keresztbe fogott, virágmintás, rojtos kendőt terítettek, melynek végeit a derekukat övező gürtnibe (ünneplő szoknya gallérját és a kötőmadzagot borító öv) tűrték. Ezt a vállkendőt néha pruszlik felett is viselték. A Gyöngyösbokréta mozgalom kezdetétől ez a változat vált a Bokréta Néptáncegyüttes, Szany táncoslányainak "fellépő" ruhájává. A trianoni trauma generálta nemzettudat elmélyítésére tett törekvések következményeként a piros pruszlikhoz zöld kötényt kötöttek, hogy a nemzeti színek az öltözködésben is megjelenjenek. Ezt a típust nevezték magyar ruhának.
Az olcsó és könnyen hozzáférhető "föstőbeli" (kékfestő) lassan kiszorította a félünnepek, a táncos alkalmak, színes, drágább anyagait.

Viseletek táncos alkalmakkor#

Különféle alkalmakkor házaknál rendezett mulatságokat azért nevezték föstőbelinek, mert ezeken ilyen viseletbe öltöztek. A sötét viselethez szokott idősebb nemzedék a föstőbeli díszesebb un. kétszerkék változatát vasárnap is felvette. (A kék anyagra sötétebb vagy világosabb színben nyomták a mintákat. Ez a kétszerkék. Az árnyalatot a festőlébe kevert indigó mennyiség, az áztatás hossza határozza meg.) A női viseletet a XX. század elején a táncokhoz hasonlóan nyugati és polgári hatások átszínezték. Ez a ruhák hosszának változásán, díszítményein egyaránt nyomon követhető. A 40-es évekre (Erős polgári hatás!) már a kötényt is elhagyták. Jellegzetes, rábaközi, szanyi karakterét azonban a női viselet megőrizte. Ennek bizonysága a szoknyák bősége, búbos ujja (falucsúfolódó: szanyi búbosok), kiegészítői. A szoknya bőségét 3-4, alkalmanként több, csörgősre keményített alsószoknyával hangsúlyozták. A kor falusi szépségideálja a "faros" menyecske, az anya típus. Ezért szoknyáik alá, csípőjük fölött vászonból készült, fűrészporral, később vattával, vatelinnal kitömött hurkát (farpárnát) kötöttek, hangsúlyozva anyaságra való alkalmasságukat.

A női viselet darabjai#

Balidon#

Hosszú, középhosszú és rövid ujjú változatai ismertek. Az ujj vállon gazdagon ráncolt búbban rögzül a mell-hát részhez. Tartását keménypapír betét erősíti. Félmagas nyakkal elől végig gombosan készült. Egyes változatai a mellen színes, esetleg fekete necc, csipkebetéttel díszítettek. Egyszerűbb változatainak díszét az elején függőleges irányban futó csípések, mizlik adják, melyeknek éleire csipke is kerül. Félmagas nyakára három-négy cm széles csipkét varrnak. Rövid és félhosszú ujjú változatainak a csukló felé szűkülő ujjait 8-10 cm-es neccel vagy csipkével szegik. A csipke fölött színes szalaggal rögzítik

A nehéz szövet, selyem vagy brokátból készült változatai hosszú ujjal készülnek, ujjain keskeny csipkével díszítve. Szoknyába tűrve viselték, melyet a balidon anyagából készült farkasfoggal vagy "kivarrással" szegett gürtni szorított a derékhoz.

A tunika#

A balidon régiesebb változata. Hosszú ujjal, szolidabb rátétekkel, elején csipkével hangsúlyozott csípésekkel vagy csipke nélkül készült. Dereka karcsúsított, hátul a szoknya fűlött 10-12 cm széles ráncolt fodrot képeztek. Az egyik legelegánsabb női ruhadarab. A felsőszoknya a balidon vagy a tunika anyagából készült. A régebbi típusúak fél-Iábszár alá érő hosszúságúak. "Visszájuk" alját színes, piros vagy kék, 15-20 cm hosszú széles rátéttel erősítették, hogy "be ne essen". A rátét nemcsak tartozéka, hanem díszítmény is volt. Eső esetén - mivel esernyőt nem használtak - szoknyájukat fejükre, vállukra borították, így a rátét díszítményként is érvényesült. Három-négy fehér alsószoknyájukat házilag készült keményítővel ropogósra keményítették. Kívülről befelé haladva egyre szűkebbeket vettek fel. Így kapta meg a felsőszoknya anyatípus karakterét. Alsószoknyái szegélyét keskeny csipkével vagy kivarrással díszítették. A legfelső csipkéje kissé kacéran kivillan a felsőszoknya alól. "Pintőt" (pendelyt) higiéniai megfontolásból hordtak, melynek régies változatai vállpánttal készültek. A "kisalsó" a viselet színpadra kerülésével honosodott meg.

Bugyi#

A század elejéről ránk maradt darabok lefelé szűkülő szárral - a szebbek szára csipkével szegett - térd alá értek, ahol pertlivel rögzítették. Vállpántos változatai a felsőtestet is takarták. Hátul nyitottak, de az anyag bősége lehetővé tette az alsó test teljes takarását. A bugyi viselése nem volt általánosan elterjedt.

Kötény#

Az idősebbek sötét vagy fekete színű kötényt hordtak. A menyecskék kék zöld bordó arany színű változatait kedvelték, melyek korábban selyemből, később könnyű színjátszó anyagból készültek. cakedlivel (Farkasfogszerűen csúcsra hajtogatott fél-egy cm széles, szegett textilcsík, melyet csúcsainál összevarrtak. Férfi és női kötényt egyaránt szegtek vele) vagy csipkével szegték. A téglalap alakú textil felső részét sűrűre szedték, ún. "bábot" készítettek rá, melyre a kötény kötője került. Így követte ti szoknyák lefelé bővülő formáját. A felső szoknya aljától nyolc-tíz centiméterre végződött.

Harisnya#

Horgolással, kötéssel készítették. Lábfeje sima, de szárai rücskösre, gombosra mintázottak. Színe többnyire fehér. A negyvenes évek végére e gyönyörű viseleti darabokat kiszorította az olcsó, "bóti", "patente" harisnya. Térd fűlött széles pertlivel rögzítették. Melegebb idő esetén térd alá hajtogatták.

Kendők#

Felsőruhájukkal megegyező funkcióval, de díszítményként is viseltek kendőt. Kisebb, rojtos, sötét alapon pirosmintás (rózsás), vagy fordított néha arany színű változatait vállkendőként a pruszlik fűlött vagy pruszlik nélkül is viselték. Korábban ezt a változatot "szorítóként" is használták. Ebben az esetben funkciója a kobak rögzítése. A kobakot flitterezett tetejét szabadon hagyva, körbe tekerték vele. A rojt fülcimpáig ért. Később rojt nélküli, kisebb változatai terjedtek el, melyet a rojtoshoz hasonlóan használtak. A kötések két csúcsa szolgált díszítményül. A teljes fej borítására is szolgált. Oldalt gondosan ráncba szedték, majd kupájuk alatt kötéssel rögzítették.
Vállkendő viseletük az időjárásnak is függvénye volt. Télen - mivel a nők kabátot nem viseltek - vastag, posztóból vagy szövetből készült rojtos kendőbe burkolóztak, mely a fejet, vállat, derekat vagy is az egész felsőtestet takarta. Háromszor hajtogatva fejen, vállon átvetve, mellükön keresztezték és hátul, csípő fölött megkötötték. Horgolt, kötött változatai is elterjedtek.

Fehér, könnyű anyagból készült lyukhímzéses, neccbetétes változatai a legősibb viselet tanúi. Csak a fejet fedő változata a "búcsús" kendő. A szanyi női viselet legszebb darabjai közé tartozik. Az ötvenes években még néhányan hordták. Fejkendőiket az időjárásnak az alkalomnak megfelelően választották ki. A szövetből készültek szegélyét, sarkait kézzel hímezték, néha a kendő sarkaira más-más minta került, hogy - váltogatva kötve - másik kendő hatását keltsék. A negyvenes évek elején a textilipar és a kereskedelem fejlődése már hozzáférhetővé tette a "delín" és a "kázsmér" kendőt, lassan kiszorítva a házilag készült gyönyörű, ősi darabokat. A gyári selyem és különféle színjátszó anyagokból készült "gyári mintás" kendőiket mégis jó ízléssel, hagyományaik diktálta harmóniával, ünnepeikhez igazodva válogatták meg. Kendőik - egész viseletükhöz hasonlóan - társadalmi státuszuk, szerepük, így életkoruk, családi állapotuk jelzőiül is szolgáltak. Szigorúan betartották a gyászt. A mély gyász letelte után kendőviseletükkel is jelezték özvegységüket, vagy gyermekük elvesztését.

Pruszlik#

A balidon felett hordott viselet. Anyaga legtöbbször selyem. Elől szorosan gombolt, derékban karcsúsított, hátul loknizott, farszerű toldalékkal. Zsinórozással, flitterrel, néha kivarrással díszítették, a varrások helyét különféle mintákra szedett színes szalagokkal takarták.

Kobak#

Kobakot csak "asszonysorban" lévő nők viseltek öltözetük tartozékaként. Kontyukat fedték vele. Váza keménypapírból készült, melyet selyemmel borítottak. A selyem színe többnyire piros, de készült sötét, hamuszínű anyagból is. A szín megválasztásánál fontos szempont volt, hogy viseletükkel harmonizáljon. Hátsó részére anyagával megegyező színű masnit varrtak, mely takarta a vállközépig érő tíz-tizenkét centiméter széles, azonos színű szalagok rögzítését, melyet a kobak tetejéhez hasonlóan néha arasznyi magasságig flitterekkel, csigákkal, gyöngyökkel díszítettek. A gyöngyök nem csak díszítményül szolgáltak, hanem a flitterek rögzítését is. A kobak fölé bármilyen kendőt kötöttek, a kobak szalagok díszítményei kilátszottak a kendő alól, hangsúlyozva a viselet gazdagságát. Belsejébe a liba erős szárnytollát varrták, mellyel kontyukba tűzve rögzítették.

Lábbelik#

Csizma

A régies darabok a férfiakéhoz hasonlóan oldalt varrott, keményszárúak, melyeket kiváltott az olcsóbb, egyszerűbb hátul varrott. Színe zömmel fekete. A módosabbak azonban piros és sárga változatait is megengedhették maguknak. Legszebb darabjait színes fonállal gazdagon hímezték.

Cipő

Szívesen viseltek magas szárú, fűzős (lengyeles) cipőt. A csizmáéhoz hasonló középmagas, lefelé kúpban végződő un. gavallér sarokkal. Félcipőjük ehhez hasonló, de alacsonyabb, karcsúbb sarokkal készült. A lábfejen többnyire nyitott, pántos. Könnyű, ünnepi, szinte az egész ország női viseletére jellemző lábbeli. Szanyban a lábfejen nyitott részt kamáslihoz hasonló cipőpártával fedték, melyet a kobakhoz hasonlóan flitterrel, gyönggyel, esetleg kivarrással díszítettek. A cipőn belül, talpuk alatt pertlivel rögzítették. A bocskort a férfiakhoz hasonlóan hordtak, de csak a mezei és házimunkákhoz. A viselet kevésbé jellemző darabja.

Hajviselet#

A kislányok haját egy, néha két hármas fonatba szedték, alul színes, masnira kötött pántlikával rögzítették. A lányok Szanyban pártát nem hordtak. Elől hajuk leszorítására három-négy cm széles bőrből készült, színes fonállal gazdagon kivarrt szorítót használtak. Az asszonyok kendő, szorító nélküli hajviselete több ágban, hármas fonással készült. Az ágakat a fejtető hátsó részén zsomporszerűen kontyba rakták, melyet csontból, szaruból készült, gazdagon faragott fésűvel rögzítettek. Homlokukat szabadon hagyták. A 30-as évektől a divatáramlatokat követve megjelent a frufru. A hajfonatokhoz hasonlóan cukros vízzel, később sörrel merevítették.

A férfiviselet darabjai#

Gatya (pőregatya, bőgatya)#

Téli "prics" nélküli bélelt (néha vatelinnal) combnadrág. Alapanyaga sötét szilvakék posztó, melyet vitézkötéssel a két combelőn, derekán és oldalán gazdagon zsinóroznak. Csizmaszárba tűrve viselték. Az I. világháborút megelőző évek hadseregében a fő fegyvernem a huszárság volt. A kiegyezés során kötött alku eredményeként kétféle huszár alakulat jött létre. Az ún. K.u.K. (császári és királyi) és a honvéd huszárság.
Huszárjaink ezt a nadrágtípust viselték. A honvédhuszárság felszerelésére kevesebb pénzt áldoztak, míg a "közös" huszárság ruháját igyekeztek modernizálni. Így combnadrág helyett "poroszos" "pricsesnadrágot" kaptak. A divatra fogékony, fiatal huszárok saját költségre "megagyusztáltathatták" nadrágjukat. Így hozták be a pricses nadrág divatját, melyet hazai és nemzetközi rendezvényeken ma is népviseletként mutatnak be, pedig eredete egyáltalán nem magyar.

Posztónadrág#

Nyári viselet. Szellős, házi és mezei munkához egyaránt alkalmazkodó ruhadarab. Kender, len alapanyagú vászonból készült a jelentős számú takács céh tagjainak keze munkája nyomán. Lenből készült, míves darabjait ünnepen is hordták.
Kiterítve téglalap alakú, hátul szorosan, gazdagon szedett korccaI. Így bő szára lobogásával nem zavarta viselőjét sem a járásban, sem a munkában. Alját saját anyagából szedett rojttal vagy azsúrozással díszítették. A szennyeződéstől cakedlivel szegett köténnyel védték. A kötényt munkavégzés után háromszög alakban félretűrték.

Ing#

Bő, csuklón szorosra csípésezett ujjal készült. A csípést 3-4 cm széles mandzsetta zárja. Vállait saját anyagából szabott rátétekkel erősítik. Gallérja kissé visszahajló, néha fehér farkasfoggal szegett. Mellét hosszirányú csipkével kiegészített csípések (mizlik) díszítik. A csípések alját saját anyagából készült rátét fogja össze.

Mellény (puruc)#

Anyaga posztó. Gyönyörű, törökös mintáit gazdag formákban felvarrt zsinór rátétek adják. Kedveltek az arany-zöld, sárga-zöld, de ezüsttel kombinált változatok is. Külső álzsebeit szintén zsinórozzák. A díszítményül felhasznált zsinór hossza 30-90 rőfnyi. A felzsinórozott purucot függőlegesen sugárszerűen felvarrt 30-70 fehér porcelán gomb díszíti. A mellen való összefogására az aljára varrt fehér, kék, piros, néha nemzeti színű keskeny szalag szolgál.
A gazdák piros alapú mellényt hordtak. A "zsöllérek" mellénye kék alapú, melyet a gazdamellényhez hasonlóan kissé szegényesebben, de fejlett ízléssel, bordó zsinórral és porcelángombbal díszítenek. Mind a két típusnál a díszítményeket a bélésen átvarrva rögzítik, így kap a mellény különösen erős tartást.

Dolmány (kisdómány, kurta dómány, nagy dómány)#

Ing fölött hordott őszi, téli viselet. A köztudatban mindegyik fajtája "dómány" néven hagyományozódott. Könnyebb változata a mai kabátnak, zakónak felel meg, mely a nadrággal azonos színű anyagból készült, két sor fehér vagy vaj színű gombbal és gomblyukkal. Jobbra, balra egyaránt gombolható. Gallérja ívesen vágott. Szegélyeit, ujjai alsó részét, derekát fekete zsinórral szerényen díszítették, szegték, míg a gomblyukakat váltogatva zöld és piros cérnával varrták ki.
Hidegebb időben szívesen viseltek kurta dolmányt, mely ugyancsak a nadrág anyagából készült derékban karcsúsítva, derék alatt bő loknival, mely a nadrág kötését hátul takarta. Bélése fekete bárány bunda, melyből gallérja is készült. Elejét, ujjait mesterien font fekete zsinórral vitézkötésben gazdagon kivarrták. Ing fölött összegombolva, mellény fölött "panyókán" vállra terítve a rátétek anyagával megegyező zsinórral rögzítették. A szanyi férfiviselet legszebb darabja.

Kalap#

A szanyi kalap korábban nemezből, később nyúlszőrből, széles karimával készült fejfedő. A karima fölött 6-8 cm fekete szalag, mely a baloldalán szorosan ráncba szedett csokorban végződik. A szalagot rejtett varrással rögzítették a kalaphoz. Helyben készült, kedvenc kalapos mesterük keze munkája nyomán. A divatáramlatnak köszönhetően a combnadrág sorsára jutott, kiszorította a keskenyebb karimájú, hasonlóan díszített és a régi típus több karakter jegyét megőrző forma. Népviseleti darabbá vált. A régebbi, széles karimájú típust fejtetőn nem gyűrték be.

Kucsma#

Drága fejviselet. A legkorábbiak valódi asztrahányból - megcsászározott anyajuh bárányának a gereznája (=a lenyúzott, szőrrel borított bőre) - készültek. A régi típusúak perem nélküli, kunos formájúak, míg az új típusúakat már visszahajtott peremmel látták el, melynek csúcsát néha begyűrték, de ezt a típust is hordták csúccsal, kunosan. Bélésük általában fekete, fehér vagy szürke szövet.
Fejfedőiken szívesen hordtak a szalagba vagy a perembe tűzve díszítményeket: virágot, madarak melltollát, később árvalányhajat.
Regruta

Regruta (besorozott, de még be nem vonult katona) korban a kalapokat színes, széles pántlikánkkal díszítették, melyeket gyönggyel, flitterrel gazdagon díszített többnyire nemzeti színű, a kalapot körbe vevő szalagra rögzítettek. A díszes szalagról bokáig érő színes szalagok sokasága lógott. A szalagok száma az emberi kapcsolatok gazdagságát jelezte. A regruta minden kedves hozzátartozójától, barátjától, szerelmétől kapott szalagot. A vasárnapi misén a regruták kalapjukat a kórus mellvédjére tették. A titkon vagy alig titokban hátra tekintgető hívek színpompás szalagzuhatagban gyönyörködhettek. Hétköznap a kucsmákon hasonló módon kivarrt, flitterezett, gyöngyözött nemzeti színű kokárdát viseltek, melyet fülcimpáig érő 8 cm széles hasonló módon díszített két szalag ékesített. Ma is népviseleti darabként tartjuk számon.

Férfi lábbelik#

Bocskor#

Könnyű, olcsó, házilag elkészíthető lábbeli. Anyaga bőr, melyet legtöbbször elhasznált csizma szárából nyertek. Három egyszerű darabból áll. A darabokat keskenyre hasított szíjjal varrták össze. A lábukhoz saját anyagából készült szélesebb bőrcsíkkal rögzítették. Szellősen tartotta a lábat, könnyű volt, a tarlójárást is megkönnyítette.

Csizma#

A legdrágább lábbeli. A honfoglaláskori, sarkatlan, bő szárú, felfelé kunkorodó orrú változatát az oldalt varrott, csirizzel, több rétegű vászonnal keményített szárú, laposabb sarkú csizma váltotta fel. A porosz (pricses) nadrág és a sportlovaglás elterjedésével megjelent egy hátul varrott, az előbbihez hasonlóan keményített görbe szárú változat. Szárát fent íves "spiccre" vágták, melyet bőrből készült hármas fonattal szegtek. A bőripar, a lábbeligyártás fejlődésével megjelentek a könnyebb, puha szárú csizmák, melyeket a régi típusokhoz már csak harmonikázott, ráncolt nyakú forma köt.

Jegykendő#

Régi fotókban gyönyörködve nem kerülheti el figyelmünket a nyári könnyebb viseletek tartozéka a köténykötőbe tűzött, háromszögletűre hajtogatott kendő. Sarkait gazdagon, legtöbbjét monogrammal is hímezték, széleit csipkével szegték. A kendőt a kézfogó alkalmával a menyasszony adta jegyajándékba. Téli viselethez, dolmányhoz nem tűzték ki. A gyöngyösbokrétás szereplések alkalmain hagyományra utaló és dekoratív jellege miatt elmaradhatatlan kellékké vált.

Gyermekviseletek#

A gyermekeket az öltözködés szempontjából kis felnőttnek tekintették öt-hat éves korig. Ennek megfelelően is öltöztették. A lányok szoknyáit derék fölött ingszerűen, a szokásos díszítményekkel ellátva szabták, melyre ráncolt, térd alá érő anyag került. A teljes szobatisztaság eléréséig a fiúkat is így öltöztették. Iskoláskorra a fiúknál már gatya, posztónadrág viselet van, melyhez csizmát, vagy egészcipőt húztak. A "puruc" helyett a fiúk jellegzetes viselete a "melles", mely többnyire piros, posztó, néha selyem anyagból készült, elől lehetett belebújni. A pántokat hátul, derékban patenttal vagy gombbal rögzítették. A polgáriasodással a fiúviseletben elterjedt a rövidnadrág. Korábban térd alá, majd térdig, később térd fölé érő, száraival lefelé szűkülő változatai ismertek.

Forrás#

Gimes Endre: Szil, Szany, Rábaszentandrás, Sobor, Egyed, Árpás : útikalauz. Budapest, Panoráma Kiadó, 1975.
Töreki Imre: Szanyi kincsestár. Szany, 2008.

Képek forrása#

http://hu.wikipedia.org/wiki/Szany
Regruta: A szócikk szerkesztőjének családi fényképe

Az online katalógusban a következő tárgyszó alatt található egyéb forrás a szanyi viselettel kapcsolatban#

Szany
Rábaköz
népviselet
néprajz
helytörténet

2 Mellékletek
3433 Látogatás